Chapter 1

Sziasztok! :D Itt is van az első rész, amit izgatottan írtam :D Remélem tetszeni fog és olvasni is fogjátok a továbbiakban a blogomat ^^






Gondolataimba burkolózva üldögéltem a Los Angeles-i LAX reptéren... vártam a felszólító hangot, hogy már mikor szállhatok fel a londoni gépre.
Hat bőrönd volt körülöttem... HAT. Ez is csak én lehetek... mondjuk most az egyszer megértem, hogy minek is van ennyi.
Kezdem az elején... Négy évvel ezelőtt egy Los Angeles-i koleszba cuccoltam be magamat, mivel lehetőséget kaptam, hogy egy híres iskolában tanulhassak. Ez volt az előny, de sajnos hátránya is volt a dolognak, mivel ott kellett hagynom Londont, ahol élnek a szüleim és a barátaim. Még a nyári szünetekben sem tudtam haza utazni, mert kellett a pénz és munkát vállaltam el. Csak a szüleim jöttek el látogatóba, akkor is csak egyszer kétszer. Barátaimmal néha-néha skype-on beszélgettünk, de volt egy kivétel... Victoria. Ő a legjobb barátnőm, vele szinte mindennap beszélgettünk. Annyira hálás vagyok neki, hogy kitartott mellettem, na meg büszke, mert nem hagyta, hogy elhalványuljon a barátságunk.
Sajnos őt a szülei nem engedték el hozzám L.A.-be, de ez nem akadályozta meg a barátságunkat.
A telefonom sms hangja zavarta meg gondolatmenetemet... Vicky írt!

          'Anya megengedte, hogy elmenjek a szüleiddel a reptérre!!! :D'

'Végre egy jó hír! :) Mindjárt a repülőn vagyok, már csak néhány óra választ el minket egymástól :))'

Hamar jött a válasz...

'Ez egy kicsit szerelmespárosra sikeredett :P :))'

'Annyi baj legyen! :D'

A telefonomat egy halk kacajjal tettem zsebre, néhányan meg is néztek... de nem érdekelt.

Hopp, és a bűvös mondat fel is csendült a hangszórókból, miszerint elindulhatok leadni a csomagokat és felszállhatok a gépre.

*Pár óra múlva*

Mindig gyomor idegem van, amikor a repülő eléri a talajt, na meg amikor elhagyja azt.

Egy hosszas kerék csikorgás után megállt a repülő, és lassan az emberek elkezdtek indulni a kijárat felé... én még üldögéltem és egymás után vettem a mély levegőt. Na jó, Chloe... vegyél erőt magadba, állj fel, mosolyogj, és hagyd el az izzadságszagtól bűzlő gépet! - motyogtam magamban bíztatóan. Okééé... kifújtam a bentartott levegőt és beálltam a sorba.

Kellett vagy három perc, mire elértem a londoni talajt... őszintén megvallva, nagyon hiányzott ez a hely. 

Egy fejrázás után próbáltam a lényegre koncentrálni - bejutni sikeresen az épületbe és vidáman köszönteni az itthoniakat! 

          -Chloe Brooks? - hallottam meg egy nagyon ismerős, boldog hangot. Felkaptam a fejem és megpillantottam barátnőmet.

          -Victoria Shelley! - ahogy egymás elé értünk, némán mértük fel egymás kinézetét.
          -Négy év telt el, de sokat nem változtál - kuncogtam. Vicky mosolyogva vállon bökött, majd megölelt.
          -Hiányoztál! - bökte ki végül.
          -Te is! - mondtam vigyorogva.
          -Szia édesem! - köszönt anya vidám arccal apával az oldalán.
Elengedtem barátnőmet, majd köszöntöttem a szüleimet is.

A haza felé vezető utat Vickyvel végig beszélgettük... valahogy skypeon nem olyan a beszélgetés, mint élőben.
Miután megérkeztünk, az volt az első, hogy a bőröndjeimet felvittük a szobámba, majd azonnal átmentünk Vickyékhez.
          -A szobámat teljesen átrendeztük... olyannyira, hogy a bátyámmal cseréltünk és átfestettük lime zöldre... imádni fogod! - mesélt fülig érő mosollyal. Mindketten szeretjük a lime zöld színt - Előbb megmutatlak anyának, mert azért kíváncsi rád - nevetgélt. Pont úgy éreztem magam, mintha 16 lennénk... de elrepült már az idő, és úgy ahogy felnőttünk.
Észre sem vettem, de már is a konyhájukban voltunk.
          -Szia anya... Chloe végre megérkezett! - újságolta mosolyogva.
          -Szervusz Chloe - Mrs. Harris melegen fogadott, megölelgetett, megkínált házi sütivel, majd Vikyvel leléptünk a szobájába. Már nagyon vártam, hogy lássam!
          -Készen állsz? - nyúlt a kilincshez barátnőm.
          -Teljes mértékben! - bólintottam a számat harapdálva.
Lenyomta a kilincset, belökte az ajtót és beléptünk a szobájába.
Kikerekedett szemekkel és tátott szájjal néztem körbe.
A zöld szín nagyon kellemesen hatott a szoba összhangjára. Ágya fölött fekete festés volt, ami teljesen passzolt oda. Egy éjjeli szekrény az ágy jobb oldalán, rajta két fotó külön-külön keretben. Amikor megakartam nézni, pont szólított.
          -Gyere csak - mosolygott a telefonjával a kezében - Készítsünk fényképet! Már mióta, hogy nem készült rólunk közös kép - hirtelen elszomorodott.
          -Naaa... itt vagyok, és már nincs miért szomorkodni! Állok a balfeledre, mert az a fotogén oldalam - viccelődtem, hogy jobb kedvre derítsem Vickyt.
Eleresztett egy kacajt, majd egymás mellé álltunk, és készítettünk néhány képecskét, amiből kiválasztottunk egyet, és felpakoltuk twitterre.
          -Mit csináljunk? Elmenjünk a városba? - kérdezte, miközben a laptopján elindított egy számot.
          -Nincs kedvem... inkább ne menjünk sehova... - mondtam egy sóhaj kiséretében.
          -Okééé - azzal elterült a citromsárga huzatú ágyán, én is követtem a példáját.
          -A pasikkal, hogy állsz? - kérdezte kacagva a plafont bámulva.
          -Hát... ahogy mondtam már korábban is, nem nagyon akarok pasit... most inkább koncentrálok az egyetemre és ...
          -Figyelj, egy kapcsolat nem attól függ, hogy akarod-e vagy nem... ha egyszer találkozol azzal, akitől elakad a lélegzeted, nincs vissza út - rám nézett és elmosolyodott.
          -Ezt úgy mondod, mintha valakivel előfordult volna - vigyorogtam, hiszen sejtettem valamit.
          -Bátyámnak van egy bandája... - na itt nagyot néztem - és az egyik haverjával titokban találkozgatunk... mielőtt megkérdeznéd, hogy miért, azért, mert George azt hiszi, hogy tudja helyettesíteni apát. Szóval a minap kiszabta, hogy nem szeretné, ha valami közös ismerősével kavarnék... jó mi? - nevetett jókedvűen.
         -Ez akkora hülyeség... utálom, amikor egy nagyobb fiú testvér próbál nagyoskodni a kis hugicája fölött! De vissza térve... hogyhogy bandája van? Ezt még véletlenül sem említetted meg a négy év alatt - szóltam rá.
          -Nem rég alakultak... - azzal Vicky tömören elmesélte az Union J történetét.
          -Wow, soha nem gondoltam volna. Mondjuk azt tudtam, hogy nagy gitár imádó... nem semmi - mondtam elismerően - Gondolom sokat nem változott - közben felültem az ágyon.
          -Huh, az a négy év komolyan mondom előny lett számára... de mond meg te... gyere, azt hiszem itthon van - mosolyogva felült Vicky is és kisétáltunk a szobájából.
          -Hát, én még mindig annak a pufók, csendes 'kis' srácnak tudom elképzelni - kuncogtam.
          -Meg-fogsz-lepődni - mondta szaggatottan.
George szobája csak pár méterre volt arrébb Vickyétől. Barátnőm kopogott a barna ajtón, majd bekiáltott.
          -Georgey, told ide a seggedeeet!
Ahogy hallom, megmaradt a nagy testvéri szeretet közöttük. Mindig is szoros volt a kapcsolatuk.
          -Mi van mááár? Nem lehet egy nyugodt perce...- a mondat közepén kinyílt az ajtó. Mindketten meglepődötten néztük egymást. Ez most vicc? Tényleg George áll előttem gitárral a kezében?
          -Bratyóóó... most jött haza Chloe... tudod, négy évet Los Angelesben töltött el - tájékoztatta fel testvérét.
Majdnem tátott szájjal néztem az előttem állót. Hogy lehet, hogy valaki négy év alatt ennyire sokat változzon?
          -Chloe Brooks? - kérdezte mély, férfias hangján, amitől kirázott a hideg.
          -I-igen... - válaszoltam nagy nehezen.
          -Változtál - mondta mosolyogva.
          -Hát te is! - még mindig nem fogtam fel az elém táruló látványt.
          -Bizony... el telt az idő - az egész összhatást tetőzte azzal, hogy megrázta a haját, egy eszméletlen mosollyal.
Okééé, Chloe... jöttél, láttál, hallottál, de most húzd el a csíkot!
          -Örvendek - mondtam Georgenak, utána Vickyhez fordultam - Majd még beszélünk, eszembe jutott valami fontos dolog, amit még el kell végeznem - hadartam el egy gyenge kifogást, hogy leléphessek.
          -Rendben... szia - egyszerre köszöntek el tőlem, ugyanis már elindultam lefele a lépcsőn.