Chapter 3

Sziasztok! Közben még a két feliratkozót is megköszönöm! :) Szóóóval meg is hoztam az új részt :D




Sajnos nem káprázott a szemem, és teljesen jól láttam magam előtt Logan Henderson-t, az exemet. Szerencsére sikerült titokban tartanunk másfél éven át a kapcsolatunkat... oly annyira, hogy a sajtó sem szagolta ki. Egy kicsit szégyellem is magamat, mert Vickynek sem szóltam Loganről... valamikor muszáj lesz elmondanom... azt hiszem.
          -Mit keresel itt? - kérdeztem újból.
          -Nem mit... kit?! Amúgy meg téged... - ártatlan tekintettel besurrant mellém a pulthoz.
          -Azt akarod, hogy kirúgjanak? Gyere! - a csuklújától fogva elvezettem a hátsó ajtóhoz, ami a szemetesekhez vezetett, meg egy csendes kis sikátorhoz. Útközben szóltam Roxy-nak, hogy valahogy fedezzen, de szerencsére a főnök lelépett, és csak néhány munkatárs van a kávézóban.
          -Figyelj Chloe... azért jöttem el idáig a srácokkal, hogy... - egyet sóhajtott, majd lenézett a lábainkra - ... hogy elmondjam... még mindig szeretlek! - az utolsó szót már a szemembe mondta.
          -Logan - egy halk kacaj után folytattam - megcsaltál az előttem lévő barátnőddel! Felfogtad? - kérdeztem egy fokkal hangosabban.
          -De téged szeretlek! - barna, igéző szemei igazságot tükröztek.
          -Ha egyszer megcsaltál, mi a garancia arra, hogy még egyszer nem fordulna elő? - kérdeztem karba tett kezekkel - Egyébként még mindig nem mondtad el, hogy miért tetted... szóval ki vele!
          -Akkor nem mertem elmondani, de már mindegy... - kifejezéstelen arccal neki dőlt az egyik szemetes konténernek, utána zsebre vágta kezeit... még mindig képes volt a puszta kinézetével felgyorsítani a pulzusomat... - Julie megfenyegetett, hogy nyilvánosságra hozza a kapcsolatunkat, de kicifrázva... na meg, hogy ha nem f-fekszem le vele, akkor tesz arról, hogy kirúgjanak a bandából... remélem tudod, hogy mennyire pánikba estem akkor!
          -Féltél felvállalni? - kérdeztem idegesen.
          -Chloe... mikor megismerkedtünk, még 17 voltál... szerinted mi lett volna, ha a sajtó arról kezd írni, hogy én, mint 21 éves énekes egy 18 élet évét be nem töltött lánnyal járok? Szerettelek, és megakartam védni magamat és téged a pletykáktól, na meg egyéb rosszaktól!
          -Múlt időben mondtad: 'Szerettelek' - idéztem vissza.
          -Még most is szeretlek! Hidd el! Mit tegyek, hogy bizonyítsam?
Egy sóhaj után zavartan elkezdtem harapdálni a számat, mint minden ilyen alkalomkor. Nem tudtam mitévő legyek... fogadjam vissza? Adjak neki még egy esélyt? Szeretem egyáltalán? - ezekre a kérdésekre sajnos nem tudtam választ adni. Össze voltam zavarodva.
          -Kérlek mondj valamit - hangja eléggé közelről jött. Észre sem vettem, de irtó közel állt hozzám.
          -N-nem tudom... nem tudok semmit! - szemeimben elkezdtek gyűlni a könnyek, de mielőtt az egyiknek utat engedhettem volna, egy forró ajak simult az enyémhez. Pár másodpercig egymás szájában turkáltunk, de végül ellöktem magamtól. Tenyereimet a mellkasára helyeztem, és a földet bambultam.
          -Éreztél valamit? - törte meg a csendet.
          -Sajnálom, Logan... de... nem - adtam meg az őszinte választ - Egyszerűen nem tudom elfelejteni, hogy azzal a senkiházival láttalak! Ha igaz, amit mondtál, hogy megfenyegetett, még akkor is fáj! Szerettelek Logan! Olyan boldogak voltunk, de elcseszted! 17 év után akkor voltam először szerelmes, szóval remélem megtisztelve érzed magad! - ezt már a szemébe mondtam - Még szerencse, hogy nem bánom azt a napot, amikor a 18. születésnapomon oda adtam magamat neked... a szép időket soha nem fogom elfelejteni... de az a kép örökre megmarad, amikor mentem hozzátok, és ott voltál az ágyban azzal a... - a hangom elcsuklott, és kitört belőlem a sírás.
Logan szomorú tekintettel hallgatott végig, majd megölelt.
          -Egy barom voltam, tudom... nagyon sajnálom! És nem viccből mondom... te voltál az a lány, akivel minden perc csoda volt. Sosem felejtem el az együtt eltöltött pillanatokat! Tudom, hogy ezt elszúrtam... - elengedett és rám nézett... szemei könnyesek voltak.
          -Az emberek követnek el hibákat, amikből tanulniuk kell... remélem, hogy tanulságos lesz ez az eset, és mégegyszer nem követsz el ilyen butaságot, mert hát mindenre van megoldás! - eleresztettem egy halvány mosolyt bátorításként.
Indultam volna vissza dolgozni, de ujjai vissza tartottak.
          -Kérlek maradjunk barátok... tartani akarom veled a kapcsolatot! Csodálatos nő vagy, benned megbízom, és úgy érzem, hogy nem engedhetlek el! - szavai mélyen érintettek. Most boldogan mosolyodtam el, és bólintottam.
          -Remélem találsz majd egy olyan férfit, aki megérdemel téged, és magadért fog szeretni, ahogyan én is... - fájjó szívvel hallgattam szavait, de mostmár így alakult... ez van.
          -Szeretlek! - ezt természetesen barátságból mondtam, és tudtam, hogy Logan is így értelmezi.
          -Én is Chloe, csak nem úgy, ahogy te... - szorosan megölelt, majd elengedett és rám mosolygott.
          -Na gyere... dolgom van oda bent - azzal vissza mentünk a kávézóba és egy-egy puszival elköszöntünk egymástól. Azt mondta, hogy holnap, amikor mennek vissza Los Angelesbe, felhív... hát, remélem betartja a szavát!

16.43-kor végeztem, és rohantam a mozi elé, mert Vickyvel oda beszéltünk meg találkát. Van két percem, hogy oda érjek... de abból hét perces késés lesz minimum.
Amikor már egy utcányira voltam a célponttól, elkezdett zuhogni az eső... hurrá! Még szerencse, hogy tiszta nyári ruhában rohangászok...
          -Csak, hogy itt vagy! - támadott le Vicky egy unott arccal. Megpusziltuk egymást, majd elindultunk be az épületbe. A jegyek után felszerelkeztünk popcornnal na meg üdítővel, majd elkezdtem a magyarázkodást, hogy miért is késtem.
Mielőtt beértünk volna a vetítő terembe, Vicky kérésére készítettem a finomságokról egy képet.
          -És fent is van a twitteren - mosolygott egy nagyot.
          -Oké, akkor befelééé - tereltem az ajtóhoz kacagva.

A film eszméletlen volt! Míg kifelé sodrótunk a tömeggel, egyfolytában a filmet osztottuk, na meg Robert Downey Jr.-t, hogy mennyire jól játszotta a szerepét.
          -Ajj, ne mááár - motyogtam kedvtelenül a szakadó esőre nézve.
          -London ismét hozta a formáját... hurrrááá! - mondta egyhangúan Vicky. Erre a mondatára elkezdtem nevetni, ő meg csak rám nézett egy 'WTF?' arccal.
          -Rendben... lenyugodtam - szólaltam meg vágül mély levegőket véve.
          -Felhívom George-ot, hogy vigyen haza - nyúlt a telefonjáért Vicky.
          -Hagyd, hívunk egy taxit azzal le van vajazva az ügy...
          -Dehogy iiis... nem fizetek én taxira, amikor ott van a tesóm, és ingyen haza tud vinni! - vágott vissza.
          -Mondjuk igaz - bólintottam elgondolkodva.
Vicky már tárcsázta is George-ot, majd a mozi elé rendelte a srácot.
          -Szerencse, hogy otthon gubbasztott, és nem valahol a haverjaival hülyültek... azt mondta, hogy egy olyan tíz perc múlva itt van.
           -Rendben! Oh, jut eszembe, van egy jó, de egyben cikis sztorim is - miután kinevettem magamat, elmeséltem az incidensemet a kávézóban.
          -Kajak leöntötted George-ot? - Vicky a hasát fogva kezdett el nevetni.
          -Egy kicsi együtt érzés lehetne benned! - öltöttem rá a nyelvemet mosolyogva.
          -Minek? Nem halt meg senki - viccelődött. Ezen már mindketten szakadtunk a röhögéstől.
A továbbiakban a mozi falának dőlve beszélgettünk erről arról. Gondolkoztam, hogy megemlítsem-e Logant, de ez nem alkalmas helyszín és időpont.
Egy duda szó zökkentett ki bennünket beszélgetésünkből. Felkaptuk a fejünket és megpillantottuk George-ot egy fekete autóban.
Futva siettünk a járműhöz az eső elől. Ahogy beültünk a hátsó ülésre, George egyből elindult az autóval.
          -Jó volt a film? - kérdezte az utat nézve. Vicky egyből válaszolt egy elég nagy élménybeszámolóval, amin csak mosolyogni tudtam.
Amúgy értékeltem George oda figyelését, csak úgy itta húga szavait. Látszott rajta, hogy érdekli, amit mond neki.
Ez után egy hosszas csönd következett be. Csak a szélvédőre potyogó esőcseppek, na meg a nyikorgó ablaktörlők hangjai vittek egy kis életet a kocsiba.
          -Figyu, Vicky... - mondtam barátnőmhöz fordulva - Haza megyek, átöltözöm és...
          -Aludhatsz nálunk - kacagott helyettem befejezve mondatomat.
          -Szuper! - vágtam rá csillogó szemekkel.

Két órával később már készen voltam és indultam át Vicky-ékhez. Egy hálózsák volt az egyik kezemben, a másikban pedig a neszeszerem, amiben minden olyan dolgom benne volt, amire szükségem lehet reggel vagy most este.
Anyáéknak jó éjt-et kívántam, azzal átsiettem a szomszédba.
Az ajtó előtt egy kicsit megborzongva álltam, ugyanis nem volt valami meleg, és csak egy piros póló meg egy rövid nadrág volt rajtam, na meg egy strandpapucs. Gyorsan becsöngettem, és vártam, hogy kinyíljon az ajtó előttem.
A második csengetésnél hangos léptek hallatszottak, gondolom most jön le a lépcsőn Vicky.
Elmosolyodtam, és vártam... végül kitárult előttem az ajtó.
          -Szia... Vicky tusol... - tudatta velem George a nagy hírt. Elmosolyodtam, majd egy köszönés után bementem a házba.
Mintha otthon lettem volna, felmentem az emeletre egyenesen Vicky szobájába és lepakoltam a dolgaimat az ágyára, majd a bekapcsolt laptopján elindítottam egy számot, hogy ne üljek a csendben.
Közben a telefonomról felnéztem a közösségi oldalaimra, és észre vettem, hogy George és a barátai bejelöltek... ez jól esett tőlük.
Éppen, amikor zsebre vágtam a telefonomat, belépett Vicky egy törölközővel a fején.
          -De cuki a pizsid - cukkoltam kuncogva, ugyanis 13 éves kora óta ugyan abban a pizsamában alszik. Azért egy kicsit látszik, hogy a Simpson családos ruha már egy kicsit kicsi Vickyre. De hiába mondom neki, hogy vegyen egy rendeset, ő azért is ennél az ősrégi darabnál marad... végül is, ő alszik benne, nem én...
          -Ne bántsd őket! - szólt rám összeráncolt homlokkal, de mosolyogva.
          -Jójó - tartottam fel a kezeimet védekezően.

Négy órán át beszélgettünk és hülyéskedtünk... éjjel egy órára teljesen elfáradtunk, vagyis csak Vicky, ezért nyugovóra tértünk.
Én a földön egy hálózsákban aludtam... Vicky erősködött, hogy cseréljünk helyet, de szeretek a földön hálózsákban aludni, szóval maradtam ott.
Vagy egy órát forgolódhattam, amikor meguntam és lementem a konyhába. Próbáltam csendben lenni, de nagy szerencsémre a sötétben neki mentem a konyhában lévő egyik széknek, ami felborult. Szerencsére Vicky anyukája dolgozik, szóval őt biztos, hogy nem ébresztem fel éjjel fél három körül, vagy mikor...
Nagy nehezen oda tipegtem a sötétben a hűtőhöz... valamennyire láttam, mert a teli hold besütött a konyhába.
A hűtő elég sok mindent tartalmazott, de nekem egy dologra volt szükségem.... narancslére!
Nagy szerencse, hogy tartanak, szóval egy kis keresgélés után a kezembe vettem a dobozt és becsaptam a hűtő ajtaját.
          -Basszus! - kiáltottam fel ijedtemben, ugyanis valaki ott állt a hűtő mellett.
          -Nyugi, én vagyok az - jött egy megnyugtató válasz Georgetól. Lassan felismertem a hold halvány fényében.
          -A frászt hozod rám! - a szívverésem lassan vissza nyerte eredeti ütemét, de attól még a bal kezem a mellkasomon pihent.
          -Oh, sajnálom - elkezdett kuncogni.
          -Igen... nagyon vicces halálra ijeszteni éjjel a húgod barátnőjét - mondtam az asztalhoz közelítve, miután kerestem poharat.
Halkan kihúztam az egyik széket és leültem. Néhány lépés után hirtelen világosság lett.
          -Csak, hogy lássuk egymást - kacsintott rám aranyosan.
          -Kérsz? - emeltem meg a dobozt, amiben a fincsi narancslé lötyögött.
George csak bólintott, majd ő is előhalászott egy poharat és leült velem szemben.
Mindkettőnknek töltöttem a hűs léből, amit egyszerre kezdtünk el kortyolgatni... lassan verseny lett az egészből, hogy ki tudja meginni hamarabb.
          -Én nyertem! - mosolyodtam el gonoszul.
          -Hagytam, hogy nyerj - válaszolt.
           -Na persze... - felnevettem.
Egy egész percig némán néztünk egymás szemébe. Én törtem meg a szemkontaktust azzal, hogy elkaptam a tekintetemet róla... az üres poharammal kezdtem babrálni.
          -Öhm... volna kedved eljönni a szülinapi bulimra? - kérdezte egy félmosollyal.
          -Mikor lesz?
          -Jövő szombaton... 27.-e pont akkorra esik.
          -Rendben, örömmel! Megkérem a főnökömet, hogy arra a hétvégére adjon szabadnapot - mondtam mosolyogva a szemébe nézve.
          -Okés...
Közben a narancslét vissza tettem a hűtőbe... George minden egyes mozdulatomat követte a szemével, ami egy kicsit zavarba hozott.
          -Azt hiszem én megyek aludni, mostmár elálmosodtam - motyogtam egy ásítás közepette. George egy kacagással válaszolt, majd elindult felém. Lekapcsolta a villanyt és elindultunk fel az emeletre.
Itt újból világosság lett.
          -Ezt a villanyt így hagyhatjuk, esetleg ha mentek ki a fürdőbe, ne féljetek - mondta kacagva.
          -Hahaha... talán csak saját magad miatt hagyod égve - mondtam, majd kinyújtottam rá a nyelvemet egy nevetés kíséretében.
          -Ha arra gondolsz, hogy félek valamitől, akkor nagyon tévedsz! - mosolyodott el.
          -Ja hát perszeee... te vagy George Shelley... te nem félsz semmitől sem! - ismét nevettem.
          -Pontosan! - válaszolt, majd büszkén kihúzta magát.
          -Na jó... én bedobom a szunyát - egy nagy nyújtózkodás után elindultam Vicky szobájának ajtaja felé.
          -Chloe...
Megfordultam.
          -Igen? - kérdeztem kíváncsian.
Egy két másodpercig a szája nyitva volt, de nem szólalt meg... mintha nem merné kimondani azt, amit szeretne.
          -Jól áll a piros szín! - mosolygott rám, majd mint egy kis fiú, szégyenlősen lehajtotta fejét.
Az én arcomra is kiült egy nagy mosoly, hiszen minden lány örül egy kis bóknak.
          -Köszönöm - válaszoltam végül.
Felnézett rám, én meg egyenesen a barna szemibe pillantottam.
          -Aludj jól! - adta meg a végszót.
          -Te is, George! - egy utolsó mosoly mindkettőnktől, majd bementem a szobába.
A mosoly nem hervadt le az arcomról... mint egy bolond, vigyorgós tini, úgy bújtam be a hálózsákomba.
-Aranyos srác, ez a George... a mosolyával kínozni lehetne! - egy halk kacagással nevettem ki gondolataimat, majd álomra hajtottam fejemet.